Nyári Fesztivál - avagy seme vagy uke

Üdv, Minna! *-*

Ez évem utolsó sztorija *.* 

Jövőre is remélem meglep titeket jó dolgokkal x3 

S nagyon köszönöm azoknak, akik olvassák ezeket a írásaimat. Azért bízom benne, hogy nem unjátok őket, és hogy ez is tetszeni fog, mint az összes többi <3

Ja, és Boldog Új Évet nektek előre is, drága olvasóim!

Nyári Fesztivál - avagy seme vagy uke

A kezemben lévő papír színes, díszes volt, és hatalmas betűkkel volt rá kiírva, hogy; Nyári Fesztivál. Ujjaim között megremegett a papír, már szinte öröm könnyeket hullajtottam, amikor valaki rá nehezedett a vállamra.

- Mi olyan érdekes Takao? – kérdezte Miyaji-senpai. Izgatottan néztem rá és nyomtam a papírt a képébe. Amikor újra rám pillantott, vigyorogtam, mint a vadalma.
- Senpai, ezt nézd! Nyári Fesztivál lesz! Ez olyan királyság! – ugrándoztam örömben.

- Eh? Nem is tudtam, hogy ennyire oda vagy ezért Takao! – mondta, de én belül felkacagtam. Hahaahaa! Ez tökéletes lesz ahhoz, hogy elcsábítsam Shin-chant! Itt lesz a megfelelő alkalom, hogy szegény ukéből, végre büszke semeként tündököljek! Gonosz gondolataim nem látszottak arcvonásaimon, így a senpai, csak azt láthatta, hogy mennyire is örülök ennek a rendezvénynek.

- És? Kivel mész? Várj, ne mondj semmit – majd kezét fejéhez emelte, majd erőteljesen „gondolkodni” kezdett – Meg van, Midorimával mégy!

- Ühüm. – bólogattam helyeslően – Ki kell mozdítanom, különben örökké zárkózott lesz!

- Ez igaz, de nincsen neki épp barátnője? – pislogott egy párat. Én is, majd zavartan megvakartam a fejem.
- Áhh, de lehet. Miért kérded?

- Hát mert, mostanában jobb kedve van, jobb pillanataiban mosolyog, és elégedett. Tuti barátnője van! – erre én egy kicsit elpirultam. Ah, hogy barátnő? Inkább barát… esetleg szexpartner.

- Ah, igazad lehet senpai. De, eto! Akkor is, soha se jönne el egy nyári fesztiválra. Csoda, hogy van barátnője! Tudod te is hogy mekkora egy tsunadere! Szegény csaj… - fogtam színpadiasra a figurát, ám amikor egy hümmögést hallottam magam mögül, megdermedtem.

- Oh? Miről is beszélgettek ti ketten? – mély hangját nem tudtam volna összekeverni senkiével. Tudtam, nekem itt és most végem van…

- Áh, Midorima. Arról beszéltünk Takaoval, hogy tuti van barátnőd.

- Oh? Valóban? Miből gondolod Miyaji-senpai?

- Hát, mostanában jó kedved van és kifejezetten elégedett vagy. S hamar lelépsz, meg, ha hívunk is valahova, nem jössz. Nem mintha eddig túlságosan is részt vettél volna a középiskolai életben, de… régebben egyet-egyet elfogadtál a meghívásainkból. Most meg teljesen el vagy tájolódva tőlünk.

- Ah, meglehet. – fonta össze maga előtt a karjait, majd becsukott szemeit kinyitva rám nézett, amire összehúztam magam. Bakker! – Mi mennénk is. Takao, gyere.

- Eh? Hogy én…? – mutattam magamra, és reméltem megúszom ezt.

- Szerinted kinek szóltam? – én erre fülemet farkamat behúzva indultam utána, a lapot pedig még a kezemben szorongattam. Oh, igaz is. 

- Shin-chan, képzeld lesz nyári fesztivál, ugye van kedved eljönni? – kérdeztem, amire megállt. Egy percig mozdulatlanul, mintha gondolkodna, ám utána elindult.

- Valóban? Lehet, hogy van. Miben mennénk?

- Miben? Hát ruhában! Mármint… - gondolkodtam el, és eszembe jutott a yukata viselése– Mit szólnál, hogyha yukatában mennénk? Muris lenne.

- Hmm… valóban. – majd hirtelen megragadta a kezem, és berántott az egyik üres terembe, ám kiderült, hogy egy eldugott szertárba… azt hiszem.  Már kérdőre vontam volna, hogy mi baja van, amikor minden figyelmeztetés nélkül letámadott. Mélyen csókolt meg, ami nálam megegyezett egy fejbe kólintással. Nyelve fürgén átdulakodott ajkaimon, hogy az enyémet megtalálva táncra hívja. Kezem mellkasára siklott, és ahogy tolatni kezdtünk hátra fele, bele markoltam ingébe. Ezzel azt akartam jelezni, hogyha most helyben nem áll le, nem leszünk puszi pajtások. Ám ő erre, nem hogy vette volna a „fenyegetést”, inkább még jobban rám gerjedt, s a már oxigén hiányos csóktól megfulladtam. Ez a barom! Csak jöjjön az a nyári fesztivál! Úgy seggbe rakom, hogy mozogni se lesz kedve! – s szinte végszóra abba hagyta. A pad és közte voltam, ő pedig lihegve simította minden testrészemet. Amikor elég levegőhöz jutott, nyakamat támadta meg. Már kezdtem beadni a derekamat, hogy én most megint nem szabadulok a karjaiból, amikor eszembe jutott valami.

- Te barom, tisztában vagy vele, hogy a suliban vagyunk?! – förmedtem rá, és vágtam egyet a fejére.

- Takao, ugye nem akarod, hogy megkötözzelek? – nézett föl mérgesen, s ilyenkor már rég felkínáltam volna magam, de most nem. A suli tabu helynek számít!

- Dehogy akarom te idióta, de itt és most rám mászol, meghalsz! – fenyegető akartam lenni, de végén hangom megremegett, amire közelebb hajolt.

- Hazudsz! Akarsz… nem de? – majd végig simított a két lábam között, és rátapintott a lényegre. Az arcomon lévő pirosságot a méreg is okozta, amiért ez az ökör nem képes leállni. Lekezelően nézett le rám. Ki… ki nem állhatom, amikor ennyire nyeregben érzi magát…

Mivel látta, hogy most nem adom meg magam egykönnyen, kigombolta az ingem, és egészen a csuklómig húzta le. Ott jó szorosan megkötötte, hogy még szabadulni se bírjak. – És most… elégíts ki.

- Szeretnéd, te barom! – kigombolta csiga lassúsággal a gatyámat, majd szemérmetlenül belenyúlt az alsómba. Szinte némán nyögtem fel, számba haraptam. Nem, nem! Nem adom meg most magam! 

- Mi lelt Takao? Tudod, hogy nem tehetsz semmit ellenem…! – majd térdig lehúzta a gatyámat, s teljes testtel hozzám simult. Megdermedtem, majd remegni kezdtem, ahogy hozzám dörzsölte vágyát. Nyakamba csókolt, eközben kezei csípőmön kalandoztak el, egészen a belső combom érzékeny pontjaiig. S mikor végig simított tagomon felnyögtem, de számba haraptam. – Hmm… tudsz te, ha akarsz… Csináld még! – majd vállamat nyalogatta, finoman harapdálta.

- Mióta… mióta lettél ilyen perverz?! – förmedtem rá, amire közel hajolt hozzám, és ismét elgyengített lehengerlő illatával, és aurájával.

- Ezt neked kéne tudnod… - majd bele puszilt a vállgödrömbe.

- Mi?! Nekem?!
- Igen… mert te tettél azzá. – majd ujja belém surrant, s finoman kezdett tágítani.
Tudni akarják, mikor lett ilyen Shin-chan? A komoly, hűvös, és édes tsunadere? Minden tizenéves korában eljön az a pillanat, amikor érdeklődni kezd a másik nem iránt. És megindulnak a hormonok. Jön az első magömlés, bla bla bla… csak egy gond van. Az ő esetében! Hogy ez az állat túlon túl is kanos! Meg ne kérdezzék hogyan, vagy miként, még az orvos se tudta megmondani! Hogy mikor vettem ezt észre? Nos, egy buli alkalmával rám mászott, majd kinyögte, hogy ő kanos. Én persze mondtam neki, hogy van itt több száz lány, aki örömest az ölébe ugrana. Erre ő mit válaszolt, na mit?!

- Én rád izgultam fel. – és szegény akkori én, megtudta, milyen, amikor az ember uke… Szegény hátsó felem úgy fájt onnantól kezdve, s mikor elmentünk orvoshoz, ismét kanos lett. Akkor viszont már behúztam neki egyet, hogy nyugodjon már le, nem vagyok holmi rongybaba, amit kénye-kedve szerint megdughat!
Így lett valamiféle kapcsolat közöttünk. Önszántamból vállaltam el azt, hogy birtokolhassa a testemet. Talán azért, mert megsajnáltam a többi lányt, srácot… de az is lehetett az ok, hogy éreztem iránta valamit.

A pad mozgott alattam, miközben ő erőteljes lökésekkel merült el bennem. A testem égett, forró volt, izzadtam, s akárhányszor érte el bennem azt a pontot, elhaló nyögéseim elfojtott sikolyokká alakultak. S ő egyre csak elmerült bennem, s amikor a zörgés mellé megjelent a cuppogó hang is, elvesztettem a fejem. Rohadt izgató volt, s a tudat, hogy a suliban csináljuk… a gondolatra megborzongott az egész testem. Amikor lehajolt, és bele harapott a vállamba a tempón gyorsított, míg belém nem ereztette… magát. A fülemnél lihegett, majd felsegített, ám belemarkoltam vállába, mert lábam cserbenhagyott.

- Ezért is mondtam, hogy ne a suliban, te féleszű! – morogtam oda neki, amire eltátotta a száját, s piros színt vett föl. Kérdőn néztem rá, majd végig magamon. Akkor láttam meg, hogy elég… „érdekesen” nézek ki. Újra letámadt volna, de ezúttal csak egy csókot kapott és egy púppal gazdagodott a fején.

Mivel szombaton volt a rendezvény, így pénteken suli után – bizony, ott hagytam a riskájával együtt, hadd pislogjon nagyokat! – elmentem yukatát venni. Otthon régi van, én pedig valami újban akartam lenni. Így mikor betévedtem az egyik üzletbe, rögtön arra felé vettem az irányt. De hogy mennyiféle volt! Találtam egyet, ami nagyon tetszett, így indultam is volna az öltözőbe, ám ekkor valaki ki vette a kezem közül a ruhadarabot.

- Hé! – mondtam oda az idegennek, csakhogy az éppen Shin-chan volt – Eh…? Shin-chan? Te meg mit keresel itt…?

- Ugyan ezt kérdezhetném… de te se gondoltad komolyan, hogy ebbe fogsz jönni?

- M-mégis mi bajod van vele?! – álltam ki a ruhadarabom mellett.

- Ebbe nem jöhetsz. Majd választok én neked ruhát. – majd indult oda, ahonnét én jöttem. Nem! Ebből nem fogok engedni!

- Fejezd be, ez az én yukatám válassz magadnak, én már megtettem! Bocs, de még föl is kéne próbálnom! – majd azzal a lendülettel téptem ki a kezéből a yukatát, majd berontottam az egyik öltözőbe. Levettem magamról a pólót, majd a gatyához is hozzá láttam, ám ekkor valaki átölelt hátulról.

- Hogyha ezt veszed meg, nem mondok garanciát arra, hogy megállom, hogy itt helyben büntesselek meg – nézett a szemembe, lehelete, forró volt, ám én lefagytam.

- E-eto… a b-büntetés alatt a-azt értetted? – mutattam a testrészére, amire végig simított fenekemen.

- Ühüm… - és én vittem is vissza a yukatámat. Vártam, hogy megkeressen pár darabot, majd kezembe nyomta, azzal, hogy egyesével próbáljam fel, és menjek ki, mert ő is meg akarja nézni. Az első – az öt közül – egy kék alapszínű, fehér ki nem nyíló virágokkal, és sötétkék obi járt hozzá. Amikor kimentem, körbe járt megpaskolta a fenekemet, amiért kapott egy nyaklevest, s visszaküldött azzal, hogy ebben a fenekem nem olyan kerekded. Ezért kapott még egyet, és következő háromnál nem mentem ki. Az utolsó narancssárga volt, egyszerű, az obija fekete, és kényelmes. Tetszett, sokkal jobban, mint az én választottam. Ki akartam menni, ám ez az őrült elrántotta a függönyt, majd leguggolt mögém, és kezébe vette a fenekemet.

- Igen, ez tökéletes… - és én szépen állba is rúgtam. Gyorsan kifizettem a ruhát, majd azon kezdtem gondolkodni, hogy biztos jó ötlet-e az, hogy fölül kerekedjek rajta. Nem tántorodhatok meg! Eljött az én időm!  S ilyesféle gondolatokkal is hajtottam álomra a fejem, nem tudva, hogy mi lesz holnap…

****

Reggel elég kómás voltam, ám ahogy eszembe jutott az este, összeugrott a gyomrom. Alig vártam, hogy esteledjen, s meg mutassam mit is tudd a semeként szereplő Takao. Ám… tegnap furcsa érzések törtek fel belőlem haza fele menet. A felől, hogy táplálok valamit Midorima iránt. S nincs kizárva. Már pedig nem zavarna az, hogy másokkal fekszik ágyba. S sajnos… ez a gondolat foszlány igen is zavar. Így jutottam arra, hogy… valamilyen úton-módon tetszik nekem.
Természetesen ezt hamar hagytam is a fenébe, mert, hogy ő méltósága viszonozza ezt, az egy az egymillióhoz az esélye. Jelenleg egy kanos kölyök szellemi szintjén áll. Akit más nem érdekel csak a nemesebbik testrésze.
Így vártam az estét, mert most kivételesen ő jött elém. Amikor már mindenem a helyén volt, biztonság esetére egy papír csapót is rejtettem a yukatámba, ám hamar vissza is raktam az asztalra, elvégre, most én leszek felül!
Amikor csöngettek, leszáguldottam az emeltről egyenesen az ajtóhoz, hogy nehogy anya nyisson ajtót, mert akkor minden romba dől. Midorima az ajtóban várt, és rajta egy sötétzöld yukata volt, ami iszonyat jól állt neki. Természetesen most még a hűvös, és komoly Shin-chan volt jelen, hisz akárki megláthat minket az utcán, ha olyat csinál. Amikor elértük a fesztivált besötétedett. A lampionok sorban lógtak a kiakasztott helyükön, és az én szemem csillogott. Senpainak nem hazudtam, imádom ezeket! A meleg nyári légkör, a hűvös, hűsítő szellő, és maga a hangulata ezeknek a helyeknek. Amikor megláttam egy aranyhalast, a karjánál fogva rántottam magammal Shin-chant is.

- Mit szólnál ahhoz, hogy aki nagyobbat fog ki, mint a másik, az vendége a vesztesnek valamire? – néztem föl a zöld hajúra, aki hümmögött egyet, ám elfogadta az ő szerinte „gyerekes” kihívást. Aztán hümmöghetett, úgy ahogy akart, mert nyert… pedig olyan szép és méretes halacskát fogtam ki!
- Na mit kérsz? – duzzogtam – meg veszem, amit kérsz…

- Hmm… - nézett körül, majd megállapodott a szeme egy standon – vegyél nekem egy cukrozott almát.

- Egy cukrozott almát? – kérdeztem, vissza, ám ő egy bólintással válaszolt. Nem is gondoltam, hogy ő szereti az édeset… Minden szó nélkül kértem kettőt, elvégre nekem az egyik kedvencem ez az édesség. Visszavittem neki, majd tovább sétáltunk, és már olyan harmadik harapást vittem volna végbe, amikor fogta magát és beleharapott. Hát azt hiszem, most hozott először zavarba valamilyen más értelemben… 

- T-te meg mit csinálsz?! – vontam kérdőre, amire rám pillantott – N-neked is van!

- A tied finomabban nézett ki – majd tovább lépkedett. Milyen kifogás ez ember? – vélekedtem magamban, majd pirulgatva mentem tovább.

Későre járt az idő, és hamarosan kezdődött is a tűzijáték. Én elvittem Shin-chant egy eldugott helyre, ahol nagyon jól lehetett látni a tűzijátékot. Ezt még tavaly fedeztem fel, ahogy még az alsó-középiskolás haverjaimmal baromkodtam. Vettünk némi rágcsát, és üdítőt, majd a fűben letelepedtünk és vártuk, hogy kezdetét vegye. Én eközben lopva pillantottam a mellettem ülőre. Izzadtam, még a gondolatra is, hogy hamarosan magam alá teperem, s én töltöttem be az áhított szerepet. Vagy… akár szóba is hozhatnám.

- Hoi, Shin-chan… szerintem… kipróbálhatnánk azt, hogy én vagyok felül – s már javában elkezdődött a tűzijáték, így félve pillantottam felé, hogy egyáltalán meghallotta-e. Ám egyszer csak felém hajolt, a fülemhez.

- Mit is mondtál? – suttogta a fülembe. Én meg kiakadtam, de részben megkönnyebbültem. Megfogtam a yukatáyát, majd így a hátára löktem őt, és fölé kerekedtem. Lefogtam a kezeit, s arcára értetlen kifejezés ült ki. Én elmosolyodtam, és végig simítottam arcán. Megcsókoltam, majd kezem becsúszott a ruha alá, ami egy nyögést váltott ki belőle. Széthúztam szinte leszedtem róla a ruhát, majd végig csókoltam nyaka vonalát, mellkasát. Kezem lecsúszott fenekére, majd végig húztam a kezem a combon, s feltoltam. Ott feküdt alattam, eltakarva arcát. Arra jutottam, hogy zöld utat kaptam, így húztam is volna le az alsóját, s ujjaim is surrantak volna be a rés közé, amikor erőteljes lökést kaptam. Fölém kerekedett, és vigyor kúszott az arcára.

- Azt hiszem, elég ízelítőt kaptál, ugye? – nyalta meg ajkait, majd rám vetette magát. Nem hiszem el! Nem hiszem el, hogy becsapott, és tette, hogy beadja a derekát, mint uke! Csak direkt szívatott! Te mocsok… - gondolataim nem maradtak épek, egész lényem, immár rá koncentrált. Végig csókolta a nyakamat, kezei végig simították derekamat, majd levarázsolták rólam a ruhákat. Alatta feküdtem a fűben, meztelenül, szégyentelenül. Végig nézett rajtam, majd keze mellkasomtól végig simított a köldökömig. Arcomat kezébe vette, majd megsimogatta azt.

- Szabad? – kérdezte öblös, mély hangján. Kérdése meglepett, s mosolya ott díszelgett jóképű arcán. Meghatódtam, majd ismét olyanra vettem a figurát, mint mindig.

 - Hát persze, baka! – mondtam, majd lerántottam magamhoz egy csókra, amire belendült. Tágítani kezdett, közben keze simogatott, ajka csókolt. Alatta nyöszörögtem, majd kemény tagját bejáratomhoz tette, s türelmetlenül merült el bennem. Lassan mozdult bennem, nem úgy, mint eddig. Markoltam a füvet magam mellett, ő keze csípőmet tartotta, s lökései mélyek, és lassúak voltak, de annál többet jelentettek. Most először volt az, hogy zavarban voltam, amikor magáévá tett. Talán azért mert, most látta arcomat. Amikor elengedte csípőmet, megtámaszkodott oldalt a fűben, és lehajolt hozzám.

- Takao… arigatou…

- M-mhiket besz..élsz? Nnnhh…! - nyöszörögtem lökései alatt.

- Ah, köszönöm, hogy… megengedted ezt… - utalt a testi kapcsolatra köztünk.

- B-baka… - lehúztam a fejét szemmagasságra, és meg is állt a tempóban. – Vésd jól az eszedbe. Senkivel se fekszem le anélkül, hogy szeretném! Idióta…- s ismét megcsókoltam, amibe bele mosolygott, s repített mindkettőnket a mennybe, a gyönyörszakadéka felé.

Bágyadtan és elégedetten feküdtem oldalamra. Lihegtem, mélyeket lélegeztem, hogy rendezzem légvételemet. Mikor egy nagyot szusszantam, ölelő karok fogtak körbe. Neki nyomódott hátamnak, és kilélegzett levegője súrolta fülemet.

- Min mosolyogsz? – szóltam hátra. Hogy honnan tudom? Megérzés.

- Rajtunk… - átkarolta a derekamat, de én hátamra feküdtem, így ő mellettem könyökölt fel. A ruha lomhán volt rajta, s megsimogattam mellkasát. Ám kezét enyémre tette, amire felnéztem. Egy komoly tekintetű Shin-chan volt az. Nézett vagy pár másodpercig, majd megszólalt.

- Szeretsz? – pislogtam párat, majd kigyúltam. Rögtön hátat fordítottam, ám nem hagyott békén. Fölém mászott, ám pironkodva, fogtam, meglöktem, így fordítva a helyzetünkön. Most én voltam fölötte. A yukata rólam igen csak lecsúszott.

- Még szép hogy szeretlek, Baka! – erre ölébe csúsztam, mert ő fölült. Keze arcomra siklott, és újra elvarázsolt. Ismét beleestem, mint vak ló az árokba…

- Egyszer majd lehetsz felül… sőt kimondottan tetszik a gondolat, hogy meglovagolj… - bujkált mocskos mosoly az ajkán. Erre a mondatra vörösben pompáztam, ám elfordítottam a fejem, ő pedig csak megcsókolta az arcomat. Nem csinált semmit, csak csókolt ott ahol tudott. Némán, csendben. S én noha előző kijelentésére felháborodtam, mosolyogva fogadtam gyengéd érintéseit.

Azt… azt hiszem a tervem, miszerint seme legyek kudarcba fulladt… De ha mellette kell, hogy uke legyek, nem bánom…Mert szeretem.

„Olyan gyönyörű.

Nem lehet betelni a nézésével.

Sosem kell azon izgulni, hogy okosabb-e nálam, mert tudom, hogy az.

Mulatságos, sose kíméletlen.

Szeretem… olyan szerencsés vagyok, hogy szerethetem.”

/John Green/