Szerelmünk kezdete apró történetben

Hali, Minna !*-*

Úgy örülök, kész lettem az egyik kis sztorimmal, remélem majd tetszeni fog nekteeeek <3

Jó olvasást hozzá :33

Szerelmünk kezdete apró történetben

Szeretlek. Azóta, amióta megláttalak. Tetszett benned az, hogy olyan passzív vagy. Távol tartasz magadtól mindenkit, még is olyan… figyelemre méltó voltál. Olyan magasztos… úgyhogy ne csodálkozz, hogy beléd estem. Sőt, ha okolni akarsz valakit e miatt a tettem miatt, okold csak magadat! Hogy olyan eszméletlen dögös vagy szemüveg nélkül, hogy az már bűn! A hangod meg egyszerűen megbabonázott. Mint a kígyót a furulya hangja. Amikor a közeledben voltam, szinte remegtem attól, hogy hozzád érhetek. Megőrjítettél… csupán csak azzal, hogy rám néztél, vagy a közelemben voltál. Viszont amikor az illatod az orromba kúszott… Meg vesztem. Olyan volt számomra az a kesernyés, bódító illat, minthogyha a macska orra alá macskamentát dugsz. Magamnak akartalak. Senki másnak. Azt akartam, hogy kívánj úgy, mint még soha senkit. Hogy amikor rám nézel, ne tudd magad fékezni, s hogy csókokkal borítsd az egész testemet. Hogy már attól felálljon neked, ha pucéran látsz. Vagy esetleg alsó gatyában.

Izgatott az elérhetetlenséged. Egyszerűen élveztem, amikor nem bántad, ha melletted megyek. Annyira hozzád akartam érni, hogy azt hittem ott helyben elégek. Amikor már a csábításoddal próbálkoztam, az ellenállásodat apró jelekben vettem észre. De nem taszított, ha jól értelmeztem. A kacérkodásaim néha sikeresek voltak, hisz nem egyszer felejtetted rajtam a tekintetted. Ilyenkor szinte elégtem. Egy pillantásodtól felnyögtem. Egy olyan pillantásodtól.

Talán túl messzire mentem a csábításoddal, mert egyszer egy edzés után rám vetetted magad. Akkor a csókod követelőző volt, és birtokló. Se perc alatt felállt tőle. Nyelved olyan észveszejtős táncot járta számban, hogy az már számomra olyan volt, mint a drog. Többet, még többet akartam belőled. S te ezt megadtad. Nem történt több köztünk csókolózáson kívül, de azt úgy csináltam, hogy másra csak rá se nézz! Csak engem láss. Ezt akartam. S amikor barátnőd volt, illetgettem magamat. Nem tudom, hogy személyiséged miatt hagytak el, vagy azért mert engem akartál. Mert tudom, hogy akartál.

S így vittük végig a felső-közép utolsó két évét. Semmi szex nem volt köztünk, de többi perverz, és kielégítő dolog igen. De én akkor is megvesztem érted. Aztán jött az egyetem. Elhalóban volt a köztünk lévő kötelék. Te orvosira jártál, s nekem, a testemnek maga volt a pokol. Nem bírtam tovább. Ha nem vagy képes szeretni, akkor ne gyötörj! – ezt gondoltam akkor. S mikor összepakoltam a cuccaimat, akkor jöttél meg az egyetemről. Arcod, ugyanolyan volt, mint mindig. Amikor el akartam haladni melletted, megfogtad a kezemet.

„ Te meg hova mész?” – kérdezted. Én csak felnevettem.

„Neked az nem mindegy? Úgy se érdekel. „- a flegma beszédemmel tudtam, hogy föl húzlak. Neki csaptál a falnak, s az arcomba hajoltál.

„Hova akarsz menni?” – hangod vészesen csengett. De én figyelmen kívül hagytam.  Érdektelen fejjel néztem oldalra.

„Oda, ahova nem láthatlak. Meg ahol végre nem csak a jobb kezem a partnerem.” – vigyorom pimasz volt, de te erőszakosan megcsókoltál. Szinte megfulladtam a hirtelen jött hevességtől, s megint elgyengültem. Nem tudtam mit tenni. Beléd szerettem. S úgy könnyebben tudtam volna el búcsúzni, hogyha lekezelően bánsz velem. 
Amikor a nyakamat ostromoltad elvétettem egy hatalmas hibát. Elgyengültem, s kimondtam azt a szót, amit soha nem akartam, hogy megtudd.

„Szeretlek…” – s ekkor te megálltál. Ekkor észhez térített a józanság, s féltem. Amikor rám néztél szemeid elkerekedtek, viszont az enyéim sírva fakadtak. Mint egy ijedt gazella, úgy téptem ki magam az ölelő karjaidból, ám te nem engedtél el olyan egykönnyen. Visszarántottál, majd felkapva engem a hálószobád felé vittél. Én rúgtam, kapálództam, de mind ez gyenge erőfeszítés volt a te erődhöz képest. 
Amikor ledobtál az ágyra megszólalni se tudtam, mert ajkaid belém fojtották a tiltakozó szavakat. A csókod mámorító volt, így megadóan túrtam bele hajadba, s ellenállásaimat leküzdve viszonoztam. Amikor elszakadtál tőlem, fölülről néztél le rám. Szemeidben végtelen érzelem tükröződött, s én megremegtem. Én hozzád képest még csak fiú se vagyok. A te férfias alakod egy félistenhez hasonló. A széles vállaid, az izmos alkatod… s az a kedvesség, ami belőled áradt megőrjített. Beléd szerettem. S tudtam, hogy nem leszek képes kiszeretni belőled. Én rántottalak le türelmetlenül, s ajkaim kíméletlenül a csókodat követelték, s te ezt megadtad.

Amikor ismét elszakadtál tőlem az ingedet vetted le magadról, s láthattam az izmos felső testedet. Végig simítottam kockáidon, s megőrültem. Én is felültem, s nem tudtam magamban tartani, ismét kimondtam.

„Szeretlek, Shin-chan…” – s te erre tarkómnál fogva rántottál magadhoz, minthogyha erre a szóra a te tested is hasonlóképp lángolna, mint az enyém. Kezeid gyengéden belemarkoltak fenekembe, s egyetlen négyzetcentiméter se kihagyva simultam hozzád. Szinte már letoltad egy kezeddel gatyámat, amire én is kigomboltam a tiedet. Tekintetünk találkozott, és olyan szín tiszta vágy égett a szemeidben, hogy sóhajtanom kellett. Nem bírtam megállni, lehajoltam dudorodó nadrágodhoz, s ki szabadítottam férfiasságod. Kibukott belőle, s hasadnak feszült kemény tagod, de én türelmetlenkedve vettem kezelésbe. Sokévi gyakorlás után tudtam, hogy hol, s hogyan jó neked, úgyhogy minden helyen ahol tudtam ingereltelek, majd megelégelve tevékenységemet, fölrántottál. Lihegve néztem smaragdzöld szemeidbe, amik most azt sugallták; „most én jövök, élvezd!” s én erre megremegtem.

Ledöntöttél újra az ágyra, s én készségesen tártam szét a lábaimat, s te elhelyezkedtél köztük. Lerángattad rólam a nadrágot, s már csak meztelen testel feküdtem alattad, mert közben levarázsoltad rólam az ingemet. Csókjaid perzselték bőrömet, szinte minden egyes négyzet felületem érted kiáltott. Lélegzetem felgyorsult, s pulzusom az egekbe ugrott, főleg, amikor már a köldökömnél lustán vezeted lejjebb a nyelved. Miután teljesen felborzoltad minden kis idegszálamat, vágyam kézzel fogható bizonyítékát kényeztetted. Én csak nyöszörögtem, s teljesen elveszítettem az időérzékemet.

Egy idő után kutakodó ujjakat éreztem meg fenekemnél, és lábaimat, ahogy tudtam szélesebbre nyitottam. Aprólékos munkád után jöhetett a jól megérdemelt jutalmad. Jól esően morrantál egyet, ahogy magamba fogadtalak, én pedig elakadó lélegzettel feküdtem alattad. Csókoltál, s simogattál ahol csak értél, ezzel is megkönnyítve, hogy én ellazuljak. Onnantól kezdve szinte a vad vágytól és az elnyomó érzelmektől vezérelve adtam neked a testem. Birtokoltál, faltál, s magadévá tettél. Én pedig élvezettel tettem kedvedre.
Alig hagytunk szünetet rögtön egymásnak estünk minden kielégítő menet után. Vagy számtalanszor elhangzott a számból a „szeretlek” szó, s nem, csupán azért mert őszintén formálták ezt a szót az ajkaim, hanem mert minden egyes kimondott szó után olyan észtveszejtő csókot adtál, hogy azt hittem elájulok a karjaidban.
Mikor már a kielégüléstől már mozogni is alig bírtam, s szinte ólomként nehezedett rám a fáradtság, te ekkor átkaroltál és annyit suttogtál a fülembe:

„ Végre, hogy kimondtad…” – majd a fáradtság legyőzött, pedig olyan sok mindent akartam még mondani azon az éjszakán neked…

 ***

Másnap reggel téged ölelve ébredtem fel, és arcomra szerelemes mosoly kúszott. Néhány kósza örömkönnycsepp végig szántotta az arcomat, majd ismét rád pillantottam, de te már azokkal a – a még álmos - smaragdzöld szemekkel figyeltél engem. Magadhoz rántottál ezzel nem kicsit meglepve engem.

„Sh-shin-chan?” – kérdeztem, de te csak szorosabban fogtál körül.

„Soha többé nem akarom látni a könnyeidet. Ígérd meg, hogy soha többé nem fogsz sírni.” – itt a szemeimbe néztél, s a komolyságod lehengerelt. Nem tudtam megállni, a meghatódottságtól a könnyeim eleredtek, s mosolyogva töröltem ezeket a kósza, sós cseppeket.

„ Miért ígérjem meg?” – kérdésem talán meglepett, de én tudni akartam. Noha félősen tette fel a választ, te magabiztosan válaszoltál:

„Mert szeretlek” – s az én szemeim elkerekedtek. Komolyan? Igaz, amit az előbb mondtál?! Nem hallottam félre?!
Láthattad rajtam, hogy összezavarodtam, s ezért közelebb hajoltál mélyen a szemembe néztél.

„Szeretlek. Felső-közép óta. Csak nem tudtam, hogy te is engem, ezért vártam, hogy mikor mondott ki ezt a szót, mert érzelmek nélkül nem akartam veled csinálni” – szinte suttogás lesz a végére hangod, majd szavaidat megpecsételve csókoltál meg.

Azon a reggelen szinte elmondtam neked az egész történetemet, hogy mit, hogyan és te hol nevettél, hol mosolyogtál. Elmeséltem az egész dolgot veled kapcsolatban, és te ugyan ezt tetted.
Attól a reggeltől kezdve együtt éltünk a mai napig. Szeretlek, kimondhatatlanul, s ez nem fog változni soha sem!

****

- Ez aztán igen érdekes levél, Takao – hallom meg Shin hangját a nappaliból. A konyhából érdeklődően kukkantok be a helyiségbe, mire meglóbál egy papírlapot. Oda ballagok hozzá, majd kezembe véve a lapot olvasgatni kezdem. Minden egyes mondat után a fejem vöröslik, ezért ismét Midorimára vezettem pillantásom, akinek egy mosoly bujkál az ajkain. - Ki gondolta volna, hogy...
 - Fejezd be, rendben?! – szólok rá, s elfordulok. Hogy találta meg? Olyan gondosan elrejtettem, hogy...!
- Nos… ez nem számít, hogy mikor írtad, de …- karok fognak át hátulról, s én felnézve találkozok a tekintetével – de én is nagyon szeretlek, és nem hagylak el soha!
- Néha… néha olyan mély dolgokat tudsz mondani… - motyogom, miközben érzem, hogy megpuszilja a fejem búbját, majd maga felé fordítva mélyen megcsókol.

 Ah… Tagadhattam volna most azt le, hogy nem írtam… de ez a történet igaz. Minden leírt betűje. Szerelemem… leírtam szerelmünk kezdetét egy apró történetben… írjuk tovább ketten ezt a végtelenül hosszú szerelemet, s ne hagyd, hogy a végét valamelyikünk egyedül fejezze be…!

„Te vagy az életem szerelme.
Minden, amim van, és minden, ami vagyok, az tiéd.
Örökre.”
/ Így jártam anyátokkal /