Tadaima Minna ^^!
Nos... most hoztam nektek egy kis AoKagát, remélem
majd tetszik, és élvezni fogjátok ^^
(megjegyzem, MidoTaka van benne, de csak említés téren :3)
Cím:
Szobalány egy éjszakára... - vagy még sem?
Kagami
reszketve lépett be a lakás ajtaján. Körül nézett; minden szokványos volt.
Kivéve ő. Szíve olyan hevesen dobogott, azt hitte rögtön ki esik. Ez is miatta van! – gondolta. Hamarosan
hallotta a közeledő lépteket, s ő berohant az egyik szobába.
Ahogy körül
nézett, már meg is bánta, hogy idejött! Ez a hálószoba volt. Szépen meg volt
vetve, a falak sötétkékben pompáztak. Hatalmas francia ágy trónolt a szoba
közepén. Közelebb lépkedett hozzá, majd végig simított rajta. Megnyomkodta, s
rugós volt. Tehát ezért ragaszkodott
ennyire az ő lakásához. Érezte, hogy az a bizonyos ér el kezd lüktetni a
homlokán. Már fordult volna meg, hogy kérdőre vonja szeretőjét, amikor valaki
át karolta hátulról a derekát. Fejét a vállára tette.
-
Érdekes…
- hallotta közvetlen a füle mellett. – Ahhoz képest, ahogy ellenkeztél a
parkban… Már alig várod, hogy az ágyamban legyél, nem igaz? – kérdezte a
titokzatos alak. Kagami feje vörös lett a szégyentől és a zavartól. Kiszakadt
az ölelésből, majd kezeit mellkasa előtt keresztbe fonta.
-
Mégis
mit képzelsz… te perverz! – mondta, amikor meglátta kedvese arcán a vigyort. Ez
mindig csak akkor volt rajta, ha valami őrültség járt az eszében.
Zsörtölődve fogta magát és át tippeget abba a helyiségbe, ahol a konyhát vélte.
De úgy tűnt egyre rosszabbra fordul a helyzete. Betévedt Aomine fürdőjébe, ami
teljesen úgy nézett ki, mint egy normális fürdő, kivéve a… kivéve a használt
kotonok tornyosulását a kukában, az eldobott zsebkendőket, és a szanaszét szórt
újságokat. Valahogy nem bírta ezt ép gyomorral, és hogyha holnap nem
hányingerrel akar küzdeni a fürdőben, összeszedi.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjHH_LTQ3ZjaS2PZXYNLHm3a-s8ZXV3A2a2I5HpsriCtGxsOGKQ-WCnOWsgC8vh5U52Ylx0Qb2Q1KolQRCxy4w0sa_kPstb1ouUPgXYKYrLAci450ga_UsAiI9S8dOjBFoAexXBF1VDnUF3/s1600/AoKag%25C3%25A1hoz.jpg)
Amikor levett a mosógépről egy törülközőt, valami lehullott a földre.
Érdeklődve vette fel a ragacsos valamit, ám rájött hamarosan, hogy egy kép.
Összehúzott szemöldökkel nézte hátha ki tudja venni a ragadós cucctól, hogy ki
van rajta. Fogott egy rongyot, majd azt beáztatta, és elkezdte leszedegetni a
képről a mocskot.
Eközben Aomine szinte mindenhol megnézte. Bekukkantott a konyhába, ki az
erkélyre, de nem találta sehol a vöröst. Már azon volt, hogy bemegy a fürdőbe,
amikor egy hatalmas kiáltás hallatszott onnan, majd léptek zaját hallotta.
Érdeklődően fordult a zajok irányába. Hogy is jellemezzem… Egy vörös fejű,
mérges, iszonyat mérges Kagami
tartott felé, egy eléggé… bizalmas képpel. Amint Aomine meglátta, mit szorongat
kezében, érezte, hogy ezt nem ússza meg szárazzon. Aztán… eszébe jutott valami.
Kagami valami pokoli dühös volt, ugyanis a képet ábrázoló egyén ő volt,
abban a ruhában, amit még karácsonykor erőszakolt rá Aomine. Sok fotót csinált
róla… de egyáltalán nem emlékezett erre a pózra. Annyira zavarba ejtő volt ez a
kép, pláne ez a póz… De attól még mérgesebb lett, hogy nem rég azt a ragacsot…
hirtelen rá jött mi is volt az, ami a képen volt…
-
Te…
Tényleg egy mocskos perverz vagy! – vágta a hozzá legközelebb eső tárgyat, ami
egy párna volt. Aomine kezeivel hárította a dobást, majd lágyan mosolyogva
nézett kedvesére, aki még mindig zavarban volt. Lassan közeledett felé, mire a
másik ijedtében elkezdett hátrálni. –
Hoi… Aomine… mit akarsz? Ne… Ne… Ne merj közelebb jönni! Kyááááááá – mondta
Kagami, mert Aomine a vállára kapta. A hálószoba felé vette az irányt. Nehezen,
de bevitte a kapálódzó Kagamit a szobába, és lerakta az ágyra. Persze a fiú
rögtön ellenkezni akart, de amikor a másik fölé hajolt, megmerevedett egy
pillanatra. Nem tudott semmit ki venni azokból a sötétkék szemekből. - ..Ao…
mine…?
-
Talán
baj, hogy a képen te vagy rajta? – kérdezte hirtelen a sötétbőrű. Kagami feje
ismét vörös volt, és már felül is kerekedett rajta a düh. Már szólalt volna
meg, amikor Aomine folytatta. – Néha teljesen nem értelek. Oké, elfogadom, hogy
perverz vagyok, de ezt váltod ki belőlem. – mosolyodott el. Ám egy hirtelen
pillanatban ismét komollyá vált. Ijesztően komollyá. – Tudod nekem is van egy
bizonyos határom a tűrőképességbe. S mivel az utóbbi időben el voltál foglalva
a tanulás és a kosár miatt, meg is értettem. Viszont amikor az egyik nap azt
mondtad, hogy edzésed miatt nem tudsz találkozni velem; kiborultam. Nem
érdekelt semmi, fogtam magam és elmentem a Seirinbe. – Aomine tekintetét rá
emelte a vörösre, aki értetlenkedve nézett rá. A kékhajúban felülkerekedett a
szomorúság és a keserűség. De helyüket át vette a düh. Érezte, hogy kezd
elborulni az agya.
-
Aomine
te mit…
-
Elmentem
és te nem voltál ott, a fenébe is! – szakította félbe, s Kagaminak eszébe
jutott az aznap. – Edzés helyett mással lógtál! Helyettem mással érezted jól
magad, és rohadtul kiborultam! Nem érdekelt semmi; törni-zúzni akartam. Ám
amikor az a Kiyoshi nevű azt mondta, hogy Midorimával mentél el… Nem tudod
elképzelni mit éltem át…
- Ne szórakozz Tetsu… Hol van Kagami?! –
ordított rá a kékhajúra. Aomine forrongott dühében, főleg amikor megérkezett.
Nem látta sehol, s amikor meg kérdezte az edzőt, az azt válaszolta, hogy ma
Kagami-kun kikérőt kért egy igen fontos dolog miatt.
Ruhájánál fogva emelte fel Kurokot Aomine, s szemei csak úgy szikráztak.
-
Aomine-kun kérlek, tegyél le. – mondta a kisebb. A másiknak remegett a
szája dühében, ám ekkor betoppant a Seirin centere.
-
Tadaima minna…! Aomine? Mit keresel
te itt? – kérdezte Kiyoshi, mire a kérdezett rá emelte tekintetét. Elengedte
Kurokot, és bele rúgott a padba, de úgy, hogy az feldőlt, s hatalmasat csattant
az üres teremben.
-
Aomine-kun, fejezd be, vagy hívom az
igazgatót! – szólt rá a dühöngőre Riko. Aomine földnek szegezte tekintetét.
Figyelmen kívül hagyva a lány fenyegetését, reszkető, mély hangon feltette
ismét a kérdést.
-
Tetsu… Tudom, hogy te tudod… Hol van
Kagami? – nem akart hátra fordulni, mert érezte, hogy szemét a könnyek szúrják.
Teppei értetlenkedve nézett az ászra.
-
Kagami? Nem rég láttam őt Midorimával
elmenni… Nem akartam őket faggatni, mer látszott, hogy nagyon el voltak
mélyedve valamiben. – ahogy ezek a szavak eljutottak Aominéhez, egyre inkább
kikerekedtek szemei, amikből könnyek buggyantak ki. Viszont csak egy mondtat
ismétlődött újra a fejében;
Nem rég láttam őt Midorimával
elmenni…
…őt Midorimával…
…Midorimával…
Lassan fordult meg, s döbbenten
nézett a mögötte álló srácokra. Kuroko szeme elkerekedett, ahogy Aominét látni
vélte.
-
Mi…? – nyögte ki, s Tetsura pillantott.
Az csak lehajtotta fejét és bűnbánóan oldalra fordította. Akkor érezte Aomine,
hogy szíve összeszorul… Piszkosul fájt neki…
-
Megcsalsz
Midorimával, vagy nincs igazam?! Miben jobb ő, mint én? Mondd meg, mert ez a
tehetetlenség felemészt! – kiabált az alatta fekvő Kagamira, akinek szemei
csakugyan elkerekedtek. Megrökönyödve fújta ki a levegőt. – Szeretlek Kagami…
Nem akarlak elveszíteni… Piszkosul szeretlek… - rakta fejét Kagami mellé, de
arcát belefúrta a párnába, s úgy ölelte szorosan magához. – Szerettem a hangod,
az arcod, és azt, aki vagy… Kérlek, ne hagyj el… - suttogta a fülébe a kékhajú
reményt vesztve. Ez nem az a Aomine aki a
parkban volt… Ez…- tekintette meglágyult, s át ölelte Aominét, akinek nem
kis meglepetést okozott. – ez az a
Aomine, akibe beleszerettem.
-
Aomine…
- suttogta Kagami, majd fordított helyzetükön; Aomine került alulra, s Kagami
meg se várva a reakcióját ajkaira tapadt. Aomine a hosszú csók után lihegve
nézett Kagamira aki szégyenlőse pirulgatott rajta. A kék kérdőn nézett a
vörösre, aki még mélyebben elpirult. – T-tudni akarod, hogy miért mentem el
Midorimával?
-
Huh?
– nyögte az alul lévő, de gyorsan kapcsolt. – Izé.. Igen akarom tudni! – nézett
dacosan azokba a vörös szemekbe.
-
Hát…
hát mind azt mondtad, nem volt időm rád… s meg szerettelek volna lepni
valamivel… ezért… - itt már szorosan összecsukott szemekkel és vörös fejjel ült
amaz csípőjén.
-
Igen?
– próbált segíteni Aomine, de már igazán kíváncsi volt, mire akar kilyukadni
kedvese.
-
Ezért
vettem… egy… cselédlány ruhát! – mondta összehúzva, s próbálta leplezni
zavarát.
Aomine közömbösen nézett rá. Cselédlány ruhát? Neki? Neki minek olyan? Kagami
kinézett ujjai közül, s mikor meglátta a kék hajú tekintetét, még vörösebb
lett.
-
Nekem
minek cselédlány ruha? – tette fel a kérdést Aomine. Kagami már nem tudta hova
nézzen, mert... hát… ezt kimondani nem könnyű. Inkább leszállt róla, és
felhúzta Aominét is az ágyról.
-
Menj
ki! Menj ki! – kántálta a vörös, de a másik már semmit sem értett. S mire
kérdése válaszra talált volna, már az ajtó másik oldalán állt. – Maradj ott,
amíg nem hívlak! – hallatszott Kagami tompa hangja. Viszont a mi seme-samánk
nem kicsit zavarodott össze. Mi a fene?
De akkor ezek szerint… nem csalt meg vele? Nem válaszolt rá! Újra erőt kapott
rajta a féltékenység.
-
Hoi,
Kagami! – dörömbölt, majd a kilincshez nyúlt. De amint rá jött, hogy be van
zárva, folytatta előző tevékenységét. – Hallod, nyisd ki az ajtót!
-
Fogd
be! Várj még egy kicsit! – vágott vissza Kagami a szobából.
Eközben a vörös a harisnyát húzta magára. Már gyakorlottan kapta magára a
ruhát, mivel eleget csinálhatta az elmúlt időben. Egyedül, vagy Takaoval… Igen
Takaoval, mivel eredetileg Midorima lett volna a „sensei”, de azért mindenkiben
meg van a féltékenység, ahogy Takaoban is. S hát hiába a jó baráti viszony a feketeséggel,
ha amaz mindennél jobban szereti a zöld hajút. Ami fordítva is igaz, de ki ne
gondolna félreérthető dolgokra, hogyha a barátját látja meg, egy másik
férfival, aki ráadásul épen cselédlány ruhát próbálja magára varázsolni? Ekkor
kezdődött a szigorú Takao-sensei tanítása.
Olyan tíz perc után elégedetten vizsgálta magát a tükörben. Végül a fejére is
felkerült a megfelelő fejdísz a macska füleket leszámítva rajta. Nem igaz, hogy nem találtunk rendeset, csak
ilyet. – morgolódott magában Kagami.
Nem a megszokott fekete színű volt, hanem rózsaszín. A kötény elmaradhatatlan
volt, ahogy az üdvözlés is. Érezte, hogy már vörös a feje a szégyentől, pedig
Aomine még nem is látta. Egy valami viszont mindennél jobban bökte a csőrét.
Többnyire ezért is nem találkozott az elmúlt időben a kékhajúval. Ami a
probléma forrása volt, az a fehérnemű. Természetesen Takao szigorúan
megtiltotta az alsónadrág viselését, és ezt erőszakolta rá a barátjára. Még nem
is lett volna probléma, hogy ha csak egyszerű női bugyiról van szó. Viszont… az
már több gondot okozott Kagaminak, hogy egy olyan ruhadarabot kell hordania,
ami… khm… enyhén bevág. Igen, kedves olvasók ez egy tanga volt. Nem is kell
említenem, hogy mennyire kellemetlen volt ez a drága vörösnek.
Miután eligazítgatta a ruháját, oda lépkedett az ajtóhoz, s halkan elfordította
a kulcsot. Az ágyat közelítette meg, majd úgy ült arra rá, ahogy azt Takao
tanította. Hatásosnak hatásos volt, mivel Midorimának nem egyszer eredt el az
orra vére, amikor ezt az ülésformát mutatta neki. Szóval el is helyezte magát
abba a pózba; térdre ereszkedett, majd lábait kisterpeszbe tette, végül leült
lábai kis rése közé. Kezeit combjaira tette, majd minden erőt összegyűjtve
szólt az ajtón lévő személynek.
Aomine fejét felhúzott térdei támasztotta. Ez nem vele történhet… Miért zárta
ki csak így hirtelen a vörös?! Mit akar? Ezen kattogott az agya, s így alig
hallotta meg Kagami tompa hangját.
-
A-aomine,
bejöhetsz – hallatszott a remegő hang, mire a kékhajú föltápászkodott, s lassan
benyitott a szobába.
Amint megpillantotta Kagamit, érezte elakad a lélegzete.
-
O-okaerinasaimase,
goshujin-sama!(Üdv itthon, gazdám!) – mondta az ágyon ülő, mire még jobban
elvörösödött. Aomine lefagyva nézte kedvesét, ahogy föl kel az ágyról, elé
tipeg, majd csókot lehel ajkaira. Amikor ismét szembe találkozott a vörös
szempárral, már ragadozó tekintettel mustrálta végig a tökéletes testet.
Fantáziája beindult, de még a legvadabb álmaiban se gondolta volna, hogy ez
teljesülhet. Kagami megfogta a kezét, s az ágyhoz kezdte vezetni Aominét. Amikor
megfordult, égő tekintettel találta szembe magát. – T-tetszik, goshujin-sama?
Egyik kezével átkarolta derekát, s maghoz húzta. Az arcába hajolt, s a másik
érezte magán a kék leheletét.
-
Hogy tetszik-e? – kérdezte vágytól rekedtes
hangon Aomine – Ilyen szexinek még soha se láttalak… Nagyom dögösen áll rajtad…
Én kis cicám… - morogta a szájára, majd betapasztotta azokat a sajátjával.
Finoman ízlelgette az ajkakat, majd elszakadva tőlük lökte le Kagamit az ágyra.
Már éppen leteperte volna, amikor telefoncsörgésre lettek figyelmesek, nem
messze maguktól; a telefon az ágyon rezgett. Aomine kérdőn nézte a készüléket,
de csak akkor ocsúdott föl, amikor kis cicája ki mászott alóla.
Kagami a bosszankodva nézte a kijelzőt, majd vonakodva fel vette.
-
Halló?
-
Kagami. - válaszolt
a vonal túlsó végén lévő alak. Kagami idegesen tekintett hátra, majd halkan
folytatta a beszélgetést.
-
Mi kéne? – kérdezte Kagami, s Aomine szúrósan
nézett rá. Ki az? Miért nem teszi le? Most az csak ő rá kéne figyelnie.
Viszont egy óvatlan pillanatban a vörös ajkai között ki csúszott a „zöld-fejű!”
szó. Mérgesen lépett Kagami mögé, és vette ki kezéből a készüléket.
-
Hoi, Ao-
-
Ide figyelj –hallatszott Aomine mély hangja,
amire Midorima felfigyelt. – Tudom, hogy te vagy az Midorima, s szeretnék neked
mondani valamit, úgyhogy jól figyelj, mert nem mondom el még egyszer – Kagami
félve nézett fel kedvesére, akinek az arcvonásai megkeményedtek.
-
Ha megbántod, vagy hozzá érsz, megöllek. – itt
sóhajtott egyet, majd folytatta – Nem fogok beleszólni, hogy hova megy veled,
de ha nem vigyázol, rá megütheted a bokádat. Szereti a gyorséttermi kajákat, s tudom,
hogy te nem, de ha azt kívánja, ha veled van, akkor oda tolod a pofád. – Kagami
szemei tágra nyíltak, s meglepetten nézett föl kedvesére. – S még valami. Ő az
enyém. Az én szerelmem – itt rá pillantott Kagamira, akinek szíve hevesen
dobogott a mellkasában. Erőskarok húzták közelebb Aominéhez, s ellenkezés
nélkül tűrte. – Nem veheti el tőlem senki.
Mert nem fogom neki engedni. Remélem megértetted, mire céloztam! – mondta,
dühöngve, a sötétbőrű, majd kinyomta a telefont, s ledobta a puffra. Immár teljes testével az ő kis cselédjéhez
fordult, akinek mély pír ült ki az arcára. Kagamit igazán meghatotta a dolog,
de persze ő ezt ilyen nyíltan nem merte volna kimondani Aomine előtt. Dacosan
nézett a vágyakozó szemekbe, majd összehúzott szemöldökkel – s remegő hanggal –
megszólalt.
-
H-ha most azt hiszed, hogy menő voltál az előző
szövegeddel, ki kell, hogy ábrándítsalak; nem voltál az…– mondta Kagami morcosan,
mire Aomine felnevetett.
-
Nem is vártam mást tőled… - somolygott rá a
kékhajú. – De ne tagadd, hogy nem esett jól, mert igenis láttam azt a
csillogást a szemedben!
-
Nem is igaz! – szólt rá Kagami amolyan kis gyerekes-durcival,
ami még jobb kedvre derítette a sötétbőrűt.
-
Tagadd csak, de úgy is tudom, hogy megőrülsz
értem. – mondta ki a nyílván valót Aomine, és közelebb vonta magához Kagamit. A
vörös erősen tagadta ezt, de a teste mindent elárult. Átkarolta amaz sötétbőrű
nyakát, s magához húzta a fejét.
-
Nem is igaz… - suttogta alig pár centire a kék
hajú ajkaitól, mire az még utoljára elvigyorodott.
-
Hol marad a végéről az, hogy „gazdám”? –
kérdezte, de válasz helyett egy csókot kapott. Lassú, mégis szenvedélyes csókot
váltottak, majd Aomine ledöntötte az ágyra szeretőjét. Lehúzta a felsőjét,
ezzel is felizgatva minden idegszálát az ágyon fekvőnek. Miután lerángatta
magáról a nadrágot, türelmetlenül indult föl az ágyra.
Kagami izgatottan pillantott a sötétbőrűre,
aki úgy haladt felé, mint egy párduc. Amint elérte a vöröst, leszedte a fejéről
a díszt, majd az a szoba egyik részében landolt. Kagami fölé mászott, majd beletúrva hajába
szenvedélyesen megcsókolta.
Az alul lévő remegve rakta kezeit Aomine
széles vállára, majd gyengéden simogatta azt, s néha-néha végig szántotta
körmével. A sötétbőrű elszakadt amaz ajkaitól, majd annak a nyakát kezdte
ostromolni, ami miatt Kagamiból nyögéseket, sóhajokat váltott ki. Kezei
levándoroltak a szoknya alá, de amint észrevették, hogy nem az a felállás, mint
általában szokott lenni, ajkai perverz mosolyra húzódtak. Ujjai a becsusszantak
a vékony anyag alá, majd belemarkolta a kerek, feszes fenékbe. Kagami
meglepetten nyögött föl, s mikor az egyik ujj eltűnt a két farpofa között, a
vörös körmei bele mélyedtek a sötétszínű, izmos hátba. Aomine nem tétlenkedett
sokáig, valahogy – megjegyzem nehezen-, de eltűntette róla a ruhát, s így már
csak a tanga és harisnya maradt meg. Föl térdelt az ágyra, s onnan nézett le a
ziháló fiúra. Már éppen kezelésbe vette volna, amikor egy lábat érzett meg a
combjai között.
Kagami lábával ingerelte Aomine férfiasságát, majd türelmetlenkedve föl ült, s
kiszabadította az alsónadrágból. Ahogy
mindig, most is mélységes zavarban volt, de ezt hamar leküzdve végig nyalta
hosszában a kék veszőjét. Fel-le húzogatta a bőrt, majd a hegyét szájába vette.
Óvatosan ízlelgette a makkot, majd egy hirtelen pillanatban bekapta az egészet,
habár még így se érte el az orra az ágyékot. Szívogatta, nyalta, majd amikor
megérezte, ahogy a makk a torkát ingerli megállt.
Aomine őrületesen élvezte, hogy Kagami orálisan elégíti ki, de az még hab volt
a tortán, amilyen látványt nyújtott. Ahogy a fehér ajkak között eltűnik az ő
sötét férfiassága… Tudta, hogy már nem kell sok ahhoz, hogy elmenjen. Ezért
amint Kagami megállt, kihúzta keményen álló férfiasságát a szájából,
visszalökte őt az ágyra. Rögtön neki esett a mellbimbóknak, s addig harapdálta,
amíg vörösek nem lettek. Kagami teste vörös foltokból állt s harapás nyomokból,
de Aomine vállát is karomlás nyomok díszítették.
Amint elért az ágyékhoz fölnézett a vörös hajú fiúra, aki könyörögve viszonozta
a pillantást. A sötétbőrű csak egy vigyorral válaszolt a másik vágyakozó
tekintetére, s hamar kiszabadította amaz péniszét a ruha fogságából. Ugyanúgy
kényeztette Kagamit, ahogy őt pár perce, s a hatás se maradhatott el. Nyögések
töltötték be a hálószobát, és a vörös kéjes sóhajai.
Aomine befejezte a vörös kényeztetését, s ujját a fiúba vezette. Finoman
csókolta, miközben ujja ki-be húzódott a fiú testéből. Kagami kétségbe esetten
kapaszkodott az erős vállakba, s egy percre se engedte el Aominét. Ám amikor
már nem csak egy ujj árválkodott a szűk kis lyukban, elszakadt a sötét ajkaktól
és egy fájdalmas nyögés hagyta el a száját.
A kék hajú próbálta gyengéden tágítani Kagamit, így kényeztette mindenhol,
mivel tudta mennyire is kényesek neki ezek az éjszakák. Már több mint egy fél
éve együtt voltak, de a vörös még mindig nagy fájdalmakban tört ki, amikor a
kék hajú tágítani kezdte. A legtöbben már
megszokják ezt a szakaszt, de úgy látszik igazán érzékeny. – vigyorodott el
magában Aomine, majd tovább csókolta a kocka hasat. Élvezettel nyalt bele a
köldökbe, miközben
bele vezette a harmadik ujjat is.
-
Ah… nhhhhhgg… aaaahhh! - Kagami ajkai közül
nyögés szakadt fel, majd egyre több, ahogy egyre gyorsabban mozogtak benne a
kék hajú ujjai. Végül, ahogy minél többször érte el azt a bizonyos pontot,
érezte, hogy valami forróbbra, vastagabbra vágyik.
Kagami nem bírta tovább. Magában akarta érezni Aominét, s szóvá is tette
kívánságát.
-
Ao.. mine… - nézett elhomályosult tekintettel a még
mindig őt kényeztető férfira. – T-téged… akarlak… onegai! – nyögte vágyakozóan,
s hátra csapta a fejét. A kék hajú nem tétovázott, kivette ujjait a vörösből,
majd benyálazta ujjait, amik pedig a fiú ánuszát. Mikor már felkerült az óvszer
is Aomine könnyedén becsusszanhatott a forrón lüktető kis járatba. Egyszerre
mordultak fel az érzésre, de itt már a sötétbőrű nem bírta vissza fogni
vágyait, ezért rögtön mozogni kezdett. Kagami a lábait szélesebbre tárta, hogy
a kék hajú jobban elmerülhessen benne.
Aomine mindig élvezettel várta a vörössel együtt töltött estéket. Nem csak
azért, mert imádott vele vitatkozni – amit természetesen mindig ő nyert meg - ,
hanem mert mindig remek teljesítményt nyújtott az ágyban. Ahhoz képest amennyire tartózkodó uke, az ágyban olyan szenvedélyes,
hogy az már elképesztő – gondolta magában a sötétbőrű, ahogy egyre jobban
elmerült a forró járatban.
Már egy ideje ringatóztak, de Aomine meg elégelte ezt a tempót, így egyik kezét
Kagami alávezette, s ölébe rántotta. A másik csak egy meglepett nyögéssel
válaszolt, majd csípője föl vette az igen heves ritmust. Izzadt testük
összeért, ahogy egy más ajkait harapdálták, csókolták. Aomine erős kezei bele
markoltak Kagami fenekébe, mire a fiú a fejét ráhajtotta a kedvese vállára.
-
Aomine… kérlek… nem bírom tovább… - hallotta a
kérést a füle mellett a férfi. Csak elmosolyodott, s ismét maga alá gyűrte a
vöröst. Keményen lökte bele magát újra és újra a fiúba, de vigyorrá alakult
mosolya kicsit se lankadt.
-
Milyen… kis telhetetlen vagy… - lehajolt
Kagamihoz, de nem lassított csípő mozgásán – már rég élvezhetem… az e fajta
közelséged.
-
P-perverz... aaaahh – sóhajtotta kábultan
Kagami, majd kezet érzet férfiasságára kulcsolódni. Gyorsabb lett az eddig
diktált tempó, s pár perc múlva már lebegett is a gyönyör mezején, s a fáradtság
se perc alatt magával ragadta. A vörös immár eszméletlenül feküdt a sötétbőrű
alatt.
Még pár mélyebb lökéssel Aomine is követte. Kagami mellkasa ájultsága ellenére,
hevesen mozgott fel-le. A kék hajú kihúzódott kedveséből, majd a kotont levéve
férfiasságáról, a másik mellé feküdt le. Közelebb húzta magához, s magukra
húzta a takarót.
-
Ennyire kiéhezve lenni, hogy még el is ájulj az
orgazmustól… s még én vagyok a perverz – susogta a vörös tincsekbe, majd pár
perc múlva őt is magával ragadta a fáradtság.
******************
A napsugarai világítottak be sötétkék hálóba. A sötétbőrű férfi morgolódva
nyitotta ki szemeit, majd fordult át a másik oldalra, ahol egy vörös hajú
valaki édesen aludta az igazak álmát. Bágyadtan, mégis vigyorogva simított
végig a válltól egészen a kéz fejéig. Ezzel szórakozott, habár még mindig álmos
volt. Az egyik pillanatban az eddig nyugodt fiú, meg fordult, s Aomine
mellkasához bújt. Meglepetten győződött meg a kék hajú, hogy milyen aranyos is
így Kagami. Belecsókolt a haj zuhatagba, majd magához vont a még mindig alvó
testet. Szeretett így aludni vele, olyan megnyugtató volt számára.
Jó tíz percig nem is történt nagyon semmi, csak az egyenletes szuszogást
lehetett hallani. Ám ekkor Kagami ébredezni kezdett, s hirtelen szembe találta
magát Aominével. Jobban hozzábújt – már amennyire még lehetett – s halkan
megszólalt.
-
Aomine… szeretlek… - hallatszott saját hangja,
mire a kék hajú meglepetten nézett le a karjaiban lévő „áldozatra”.
-
Én is téged… Kagami…- mondta a sötétbőrű is,
mire a vörös megmerevedett. Rögtön elűzte a fáradtságát Aomine hangja, de ahogy
rá nézett szemei még mindig csukva voltak.
Azt hitte alszik! Most… tényleg kimondta önszántából, az „sz” betűs szót? Eddig mindig Aomine
kényszerítette ki belőle szeretkezés közben, de utána mindig talált rá egy jó
kifogást. De most…
-
Te most… fel vagy? – kérdezte durcás hangon,
mire a még mindig fél álomban lévő felnevetett.
-
Fogjuk rá. Most inkább aludni szeretnék veled,
de ha mást akarsz csinálni… - itt elszakadt Kagamitól, s fölé térdelt. - … én
benne vagyok…
Kaján vigyorral nézett le az alatta fekvőre. Már éppen hajolt volna le hozzá,
hogy lopjon egy csókot, amikor a vörös föl ült, s így a rajta lévő takaró a
derekára csúszott. A kék szemek követék
a takaró útját, ám csak akkor eszmélt fel a bámulásból, amikor egy kéz az
arcára siklott, s ajkak a szájára tapadtak.
Kagamit valami hatalmába kerítette. Jól esett neki Aomine közelsége, s még
magában jót is mulatott a kék pimaszságán. Elszakadt a sötét ajkaktól, majd
lágyan cirógatta a másik arcát. Aomine lehunyt szemekkel élvezte a
kényeztetést, s le is ejtette fejét Kagami mellkasára. A vörös kicsit megijedt,
de aztán tovább birizgálta szeretőjét.
-
Abba ne hagyd! – mordult rá a sötétbőrű, amikor
a cirógató kezeket már nem érezte az arcán. Ezen Kagami csak elmosolyodott, s
tovább folytatta előző tevékenységét. Figyelte, ahogy a rajta fekvőnek
kisimulnak arc vonásai, majd ajkai apró mosolyra húzódnak. Jó fél óráig így
lehettek amikor, egyszer csak a kék hajú megfogta a kezét, s bele csókolt a
tenyerébe.
-
Te tényleg egy kincs vagy számomra… - nézett fel
Kagamira, aki rögtön elpirult. Elfordította a fejét és zavartan folytatta a
beszélgetést.
-
N-ne beszélj butaságokat… Dehogy vagyok kincs
számodra… inkább teher…- makogta zavartan, s hagyta is volna félbe ezt a beszélgetést.
De Aomine megelégelte ezt a dolgot, így ismét a vörös hajú fölé kerekedett.
-
Te ne beszélj butaságokat! Mi az, hogy teher? – rótta
meg Kagamit, akinek még mélyebb lett zavara. – Nem is kívánhatnék nálad jobbat!
Legszívesebben világgá kürtölném mindenkinek, hogy te az enyém vagy!
-
Akkor… miért nem teszed azt? – kérdezte hirtelen
a vörös. Aomine hitetlenkedve nézett rá, viszont az folytatta. – Szégyellsz
ugye? Azért beszélsz úgy velem… olyan lenézően…
-
Te meg mi a fenéről beszélsz? – kelt ki magából Aomine,
de Kagami kimászott alóla és a fürdő felé vette az irányt. Mi a fene baja van? Az előbb még normális volt, erre most tessék, ugyan
az, mint pár hete. Karjai után kapott, s visszarántotta a vöröst, aki az
ölében landolt. – Válaszolj! Hallani akarom!
-
Hagyj…- fészkelődött az erős karokban, de
hirtelen háta a puha ágyat érte. Kezei összefogva a feje felett, s egy „enyhén”
dühös fiatalember fölötte. Szája megremegett, s félre fordította a fejét. –
Semmi különös… csak egy buta dolog – motyogta, majd felélénkülten, mintha mi
sem történt volna semmi, vidáman szólalt meg.
-
Moo, mit kéne vajon reggelizni? – mondta csevegő
hangon miközben próbált ki szabadulni a fogságból. Ám áll mosolya hiába volt
rajta, ha teste elárulta. Könnyek jelentek meg a bárgyú arcon, amit rögtön ki
szúrt Aomine. Maga elé fordította a megviseltnek tűnt arcot, s könnycseppek
árválkodtak a szeme sarkában.
-
Kagami…
-
... vajon mit kéne enni? Tojást vagy…?
-
Kagami… - mondta komor tekintettel Aomine.
-
…vagy esetleg virslit? Nem is…
-
Fejezd már be, a kurva életbe! – ordított rá a
vörösre, aki összerezzent, s félve nézett a kék hajúra. – Nem tudok segíteni,
ha nem mondasz semmit!
Szomorúan tekintett félre Kagami, de arcát pír lepte el, ahogy megszólalt.
-
N-ne nézz idiótának… amiért fönt akadok egy
ilyen dolgon - nagyot nyelt, majd remegő hangon folytatta – Igazából az zavar…
hogy amikor mások is a közelükbe vannak… Lekezelően bánsz velem…
-
Heh? – kérdezett vissza Aomine. – Lekezelően?
Ezt mégis hogy érted?
-
Pont úgy…
-
Kagami… mond úgy, hogy én is megértsem – mondta
kedves, megértő hangon a sötétbőrű.
A vörös nagyot nyelt ismét, majd remegő sóhaj szaladt ki az ajkai közül.
-
Tudom… hogy nem akarod, hogy megtudják, azt,
hogy mi együtt vagyunk… de azért nem kéne úgy beszélned és bánnod velem, mintha
nem is ismernénk egymást… Megértem, hogy ezért teszed – Mi…? Nem… nem, fejezd be! -, de tudod engem ez nagyon bánt… - Kicsim… miért nem mondtad? - Már nem
tudok arra hagyatkozni, hogy azért könnyes a szemem, mert bele ment valami… -
nem tudta folytatni, mert egy test nehezült rá. Egyenletes szuszogást érzett a
nyakánál, majd ajkakat rajta.
-
Sajnálom… nem tudtam, hogy ez… miért nem mondtad
ezt el nekem? – hallotta közvetlen a füle mellet, a lágy, aggodalommal teli
hangot. Arcát bele temette a váll gödrébe, majd szorosan kapaszkodott bele
Aominébe, ahogy az ölébe helyezte. – Sajnálom, kicsim… - maga elé vonta a vörös
arcát, s megpuszilta a homlokot, s így haladt egyre lejjebb. – Nem akartam
neked fájdalmat okozni… Ígérem, soha többet nem kell újra ezt át élned. – itt
már ajkait csókolta meg.
A sötétbőrű agya kattogni kezdett, hogy hogy is tudná kiengesztelni kedvesét.
Amint szöget ütött a fejébe egy ötlet, arcán pimasz mosoly jelent meg. Mélyen a
vörös szemeibe nézett mosolyogva, ami megnyugtatta Kagamit.
-
Megígérem, kiengesztellek majd valahogy, oké? –
kérdezte, mire Kagami bólintott, s a sötétbőrű lopott tőle még pár csókot. – De
most szükségem van az isteni reggelidre, amitől mindig olyan jó lesz a napom.
-
Cs-csak azért mondod ezt, mert szereted nézni a
hátsóm miközben, sürgök-forgok a konyhában. – vágta rá dacosan Kagami, de erre
csak felnevetett a kék hajú.
-
Főleg, hogy ha csak a kötény van rajtad… - susogta Aomine, amire a másik arca
vörös lett.
-
Perverz, vagy mint mindig…
-
Ezért is szeretsz… Na, de menjünk! – mondta a
sötétbőrű jó kedvűen, majd ahogy elindultak a konyha felé, Kagami lehajolt,
mire Aomine rá csapott a fenekére. A vörös hajúból, egy „AOMINE!” kiáltás
szakadt ki, mire a kék hajú csak nevetett. – Hogyha tudnád milyen jól esett…
Csak vigyorgott, amire Kagami csak rosszallóan rázta meg a fejét. Jelenleg nem
érdekelte a vörös formás feneke, ahogy leült a konyhába. Agya a pénteki terven
kattogott, ami nem rég vert tanyát a fejében. Már alig várta Kagami reakcióját…
*********************
Aomine szinte ölni tudott volna a szemével,
ahogy rá nézett a táblánál lévő gyerekre, akinek még így is nehezen ment a
példa, nem hogy még rá tegyen egy lapáttal az ász.
-
Nos, Kou-kun? – kérdezte az öreg néni, akit most
átkozott a kék szemű. Mi az, hogy, péntek délután hetedik órában még itt van?!
Már úton kéne lenni a Seirinbe! Idegesen rángani kezdett a lába, és egyre
sötétebb aura lengte körül. Az osztályban lévők, már legszívesebben futottak
volna, amikor a tanárnő megszólalt.
-
Kou-kun nem tudja… netán valaki? – kérdezte az
öreg hölgy, mire Aomine rávágott az asztalra és az osztályban lévők nem kicsit
ugrottak össze.
-
Sensei! Én tudom! – jelentkezett állva, majd
amikor a tanárnő bólintott, hogy kijöhet, kiviharzott a táblához, s
lefirkantotta a megoldást. A tanárnő megdicsérte, s a helyére küldte.
Idegesen fordult hátra, majd ahogy
lépett egyet megszólalt a csengő. Aomine föl kapta a fejét, majd amilyen
gyorsan csak tudott hátra spurizott, bele tömte a cuccait a táskájába, kirohant
a teremből. Momoi utána futott, s még láthatta, ahogy az emeltre siet fel.
Ha a miatt az öreg miatt tönkre
megy minden, amit elterveztem, komolyan mondom, kirúgatom! – gondolta
Aomine ahogy a harmadikosok osztálya felé vette az irányt. Amint elérte az
osztályt, szó szerint feltépte az ajtót, ahol még mindig folyt a tanítás.
Lihegve támaszkodott az ajtó fél fának, miközben mind megilletődve – a lányok enyhén
nyál csorgatva – nézték az éppen zihált fiút. Miután kifújta magát rá nézett arra,
aki miatt ilyen „műsort” csinált.
-
Wakamatsu… Ma nem megyek edzésre. – mondta
fapofával, majd az órára pillantott és ökölbe szorította kezeit. – Hogy az a...
Nem fog le érni olyan hamar, mint szeretne. Tekintette az ablakra siklott, majd
mérlegelt, végül döntött. Az ablakon át fog távozni. Már oda is rohant, amikor
Momoi az ajtóban termett.
-
Aomine-kun! Még is mi a fenét csinálsz? –
kérdezte a tanárnő, ahogy lábát az erkélyre helyezte.
-
Állj meg Aomine! Mi az hogy nem jössz edzésre?!
– kelt ki magából a szőke senpai, de vissza is vett, amikor hátra nézett
Aomine.
-
Van egy fontosabb dolgom is, amit mindenféle
képen el kell intéznem. – válaszolta, majd körül nézett, hol tudna landolni,
vagy esetleg valamibe meg kapaszkodni. Előtte egy igen erős faág nyújtózkodott,
habár a távolság nem volt kicsi. Meg
tudom csinálni. – gondolta, majd hárta dobta a táskáját és az öltönyét.
Momoi éppen elkapta és kérdőn nézett föl a sötét hajú fiúra. – Satsuki… lent
találkozunk. Ha már nem lennék lent, akkor menj a Seirinbe. Azt szeretném, ha
te is tudnád. – mondta a lánynak, majd elrugaszkodva, és épphogy elkapta a
vastag ágat. Megfogódzkodott abban, majd a törzs felé kezdett mászni. Tudta mit
kockáztat, hisz a harmadik emeletről leesni nem valami üdítő érzés. De ennél
gyorsabb megoldást nem tudott.
Már elérte a törzset, amikor reccsenést hallott, de még idejében elkapott egy
másik ágat. A hatalmas vastag ág csattant a földnek, s többen is ki néztek a
különböző termekből. Visszanézett az ablakba, s Momoi még mindig aggódó
szemekkel nézte Aominét, akinek nem sok kellett ahhoz, hogy lezuhanjon.
Mérgesen viszonozta a tekintetét, s rászólt.
-
Satsuki! Mi a fenét csinálsz még ott? – a lány
fölocsúdott a rémületből, majd kirohant az osztályból, egyenesen le felé vette
az irányt.
Nehezen, de valahogy biztonságosan elkezdett le felé mászni. Ám egy idő után
elfogytak az ágak, s arra jutott lesz, ami lesz; de eljut ma az ő szeretett
kedveséhez. Leugrott, viszont nem látta az alatta sorakozó szúrós bokrokat.
Csak akkor pillantotta meg, amikor már túl késő volt. Vészesen közeledett a
föld, majd ahogy beesett a bokorba, valami éles végig szántotta a bal karját.
Elszakította az ingét, s látta, ahogy erősen vérezni kezd a seb. Mit sem
törődve a kijárat felé indult, s közben csatlakozott hozzá Momoi is. Amint
meglátta Aomine sebét, rögtön megállította, de a fiú csak lihegve rá nézett.
-
Sietünk, kell. Add ide az öltönyöm. – utasította a lányt, aki oda adta neki, majd
újból futásnak eredt.
Végig rohant az utcán, de a lány alig bírta követni. Aomine-kun… miért rohansz ennyire? Mi olyan fontos számodra, hogy a
sebed ellenére is így hajtasz? – fogalmazódott meg a lányban a kérdés. Befordultak
a sarkon, ahol az utca végén egy virágos bolt álldogált. Aomine nem is sejtette,
hogy hamarosan Satsuki-ból egy féltékeny lány lesz egy vörös rózsa miatt, s
hogy a sebét egy elégé bőbeszédű öregasszony fogja ellátni…
*****
A Seirinben a szokásos pénteki edzés folyt. Minthogy az lenni szokott az edzés
végét mindig egy mini játék zárta, ami természetesen most se maradt el. Az
egyik csapat elsősökből, míg a másik másodikosokból állt.
Most is nagy harc folyt a pályán, ahogy általában lenni szokott. De mint mindig sose adta fel a végig egyik
csapat sem.
-
Gyerünk srácok!
Még fél perc ! – kiabálta az edző, s a pályán lévő játékosok belehúztak.
Egy ponttal vezettek a felsőbb évesek, amit még ki lehetet hozni döntetlenre.
Kurokonál volt a labda, s se perc alatt lepasszolta Kagaminak, aki zsákolással
vitte be az utolsó pontot. Döntetlennel zárult a mini meccs, mégis vigyorogva
rohamozták meg a padot. Egyedül Kagami ballagott oda lassan, s törülközőjét a
fejére rakta. Az elmúlt négy napban nem volt semmi. Mármint nem volt Aomine.
Nem lepte meg a lakása előtt várakozva, se gyertyafényes vacsorával – de még
nem is volt semmi ehhez hasonló. Egy szóval nem jelentkezet. Tudtam… nem kellett volna elmondanom akkor
azt… Biztosan ezért kerül. Elmondtam Kurokonak is ezt a dolgot, de ő csak azt
mondta ne aggódjak… Pedig nem is aggódom… Nem.. Nem.. MONDOM NEM! - csak megrázta fejét, ahogy arra
gondolt, hogy valami baja esett neki, vagy… vagy éppen mással van. Az egészet,
hogy ők együtt vannak csak Kuroko tudta a Seirinben. Meg ugye még Midorimáék,
de ők most nem igazán lényeg.
Már sétáltak volna be az öltözőbe, amikor kivágódott a tornaterem ajtaja és egy
zihált fiú lépett be rajta.
-
Mondom, fogd be azt a lepcses szádat Satsuki! Ne
baszd fel az agyam már ilyenkor! – szólt hátra Aomine és idegesen lépkedett a
társaság felé. Mi a picsát érdekli, hogy
kinek veszek virágot?!
-
Aomine-kun! Ugye nem a B kategóriásnak vetted?!
– égett arccal futott a sötétbőrű ász után, aki már megfojtotta volna a
rózsaszín hajút. Idegesen fordult hátra, majd próbálta lenyugtatni magát.
Igazából ez az egész cirkusz a virágárustól kezdődött… Miután onnan elmentek a
lányt le se lehetet lőni. Ugyanis Aomine egy vörös rózsát vett, ami rögtön
kiverte a lány eszéből az aggódást a kék hajú után. Kinek vette? Miért? És
miért megy a Seirinbe egy vörös rózsával? Ezeket ismételgette egész ide fele
úton. Elképzelhetik kedves olvasók, hogy milyen fejfájást okozott ez Aominének…
-
Megkérhetnélek, hogy ne járjon el az a formás
kis szád? – kérdezte fogcsikorgatva a kék hajú, de még így is vissza fogta
magát. Igazából „a szopásra termett szád” –at akarta mondani, viszont tudta,
hogy az túl durva lenne. A megfordult,
ám meg is állt s visszaszólt Momoinak. – Tedd hasznossá magad!
Oda dobta a táskáját, majd elindult Kagami felé. Eközben a Seirinesek teljesen lefagytak. Mit keresnek
itt a Touou Akadémia diákjai? Momoi és Aomine?
-
Eto… ti meg mit…? – kérdezte volna Riko ám a
sötét bőrű közbe vágott.
-
Egy egész kurva hetet vártam erre a napra… -
mondta, miközben vészesen közeledett Kagami felé. - … azt akartam tökéletes
legyen, de ez a nap egyre szarabb és szarabb… - majd ahogy a vörös elé ért meg
állt és végig nézett rajta. Ha nem is tervezte volna el ezt az egészet, akkor
se tudta volna vissza fogni magát. Föl elemelte kezeit és végig simított Kagami
arcán, aki összerezzent az érintésre, ám hirtelen Aominéhez préselődött. Hamar
rájött, hogy erős karok húzták a csípőjénél fogva közelebb a magasabb fiúhoz. Egyik
kezét Kagami tarkójára csúsztatta és ajkaihoz hajolt. Arc vonásai meglágyultak
és perverz mosolyra húzta ajkait– Yo...- suttogta, majd amaz ajakira tapadt.
Nem hogy Kagami, de még a körülöttük lévők se fogták fel hirtelen, hogy mi
történik. De amint eljutottak a történtek a vöröshöz, ellenkezni kezdett, de se
hogy sem tudott szabadulni a vasmarkok közül. Aomine szorosabban fogta
kedvesét, és úgy csókolta tovább, hogy az csak nyögdécselni tudjon. El is érte
célját, mert a világosabb bőrű belenyögött a csókba, ahogy a kéz lejjebb
csúszott a deréknál, s besurrantak a mez alá. Remegve szorították meg az erős
vállakat, majd egy észveszejtő csók váltás után Kagami már remegve kapaszkodott
Aomine nyakába. Lihegve hajtotta le a fejét és temette arcát a másik
mellkasába, mert orcája csak úgy égett a zavartól. Aomine jó ízűen felnevetett,
majd magához ölelte a vöröst. Bele csókolt a hajába, majd jól eső sóhaj után
végre megszólalt.
-
Hogy mióta vágytam erre… Már függővé teszel,
kedves– kuncogott tovább ölelve Kagamit. Momoi, Kuroko, az edző, Hyuga és kábé
mindenki ledöbbenve nézték a párocskát. Aomine maga elé vonta a vöröst és
hátulról át karolta. – Nos… a következőket szeretném veletek közölni; ennek
itt– mutatott a még mindig pihegő fiúra – a pasija én vagyok. – immár magára
mutogatott, majd folytatta – És ha valakinek valami problémája lenne ezzel, az
illetővel el beszélgetek egy sikátorban olyan fél tíz körül. – vigyorgott a
társaságra, mire meg szólalt értetlenkedve az egyik elsős.
-
Miért fél tíz kor?
-
Mert tíz kor már szeretnék ezzel a vörössel
hanc----
A beszédben egy ököl akadályozta meg, ami egy igen zavarban lévő fiúhoz
tartozott.
-
Ha… ha egy szót is szólsz nem lesz mit dugdosnod
sehova! – húzott be neki egyet Kagami és vörösödő – hoppá! már vörös – fejjel
állt meg Aomine előtt.
-
Auh… - föl nézett a dühöngő fiúra, majd
elvigyorodott – Azt viszont te se élveznéd…
Kész, megölöm! – gondolta Kagami, ám
Aomine föl tápászkodott. Meglepetten nézett a felé közeledő fiúra. Ám a
pillanatot Hyuga zavarta meg.
-
Mi… várj! Miről beszélsz Aomine? –értetlenkedett
a szemüveges kapitány. Viszont a választ nem a sötét bőrű ász adta meg hanem
Kuroko.
-
Arról beszélnek Hyuga-senpai, hogy ők együtt
vannak. Úgy együtt. – mosolygott az
említettekre. Ám ekkor Rikoban föl éledt a fujoshi énje, és sikítva vetette
magát Kagami karjaiba.
-
Kagamii-kun! Kyaaaaa! – visította, és végig
nézett rajtuk. Már az orrvérzés kerülgette és a fangörcs, de ekkor Momoi is
szóhoz jutott.
-
Tényleg… Aomine-kun? Tényleg együtt vagytok? –
kérdezte meglepetten mire az bólintott. Teppei éppen egy fejbe vágást kapott
Hyugától, akinek gyanúsan vöröslött a feje, és a többiek meg beszélgettek
Kurokoval - mivel ő tudott a legtöbbet erről -, miközben Aomine félre húzta
Kagamit.
Elő vette öltöny zsebéből a rózsát és szerelme elé vonta. A vörös, pírral
az arcán nézte a virágot, miközben hátulról Aomine ölelte magához. Hátra nézett
és egy szerelmesen mosolygó sráccal találta szembe magát.
-
Nem megmondtam, hogy kiengesztellek? – kérdezte,
és a másik szemei elkerekedtek.
-
Mi…? Akkor te most… Nem mondod, hogy azért
csináltad…! – jött rá Taiga az okra, amiért most itt találta kedvesét. Aomine
csak felnevetett.
-
Hát, csak remélni tudom, hogy megfelelt az
elvárásaidnak. – Kagami elkapta a fejét, s nem szólt semmit. A másik csak egy
lemondó sóhajjal, mosolygott tovább. Ám ekkor a rózsa kikerült a kezeiből, és ajkak
tapadtak az övének. Meglepetten nyögött fel, s mikor elváltak egymástól, már
kapott is volna a másik után. Kagami egyik ujját a kék hajú szájára helyezte,
ezzel is megakadályozva a beszédben.
-
M-meg felelt… Remélem, most örülsz. – mondta
Taiga, mire Aomine feldobódva hirtelen karjaiba kapta. A többiek is
felfigyeltek erre a dologra, és nevetve nézték a párost. Kagami csak vörös
fejjel kiabált rá a kék hajúra. Fogta magát a sötét bőrű és kirohant a
tornateremből, de a Kuroko, Teppei és úgy mindenki utánuk rohant, hogy
megnézzék milyen őrültséget is csinálnak.
Aomine végig futott vele az udvaron, nem kis meglepetést okozva ezzel a még ott
lévőknek.
-
Tegyél, lehallod! Aomine! Még át kell öltöznöm!
– mondta a vörös, de sehogy se váltak javára a dolgok. A fiú, csak meg fordult,
majd oda kiabált Kurokonak.
-
Hé, Testu! Kagami cuccait majd légy szíves vidd
már el hozzá! Most velem kell jönnie!
-
Nehogy elraboljál már! – mondta felháborodottan
a vörös. Elindultak a kijárat felé, de már itt lerakta Taigát és a kezénél
fogva húzta magával.
Kézen fogva rohantak végig az utcán egyenesen Aomine lakásához.
Viszont az úttest másik oldalán egy igen furcsa páros állt. A magasabbik
lemondóan sóhajtott majd bosszankodva indult el. A másik csak kuncogva
kapaszkodott bele a zöld hajú karjába.
-
Amióta együtt vannak nem hallottam egyetlen egy
köszönöm-et se. – szólalt meg összehúzott szemöldökkel, míg a fekete hajú
kuncogott egyet.
-
Ne legyél ennyire szigorú, hisz még csak
„kezdők”. – vágta rá a kisebb, de nem hatotta meg kedvesét.
-
Az még nem jelenti azt, hogy nem tudnak beszélni.
Komolyan olyanok, mint a gyerekek. – feljebb tolta a szemüvegét, majd át
sétáltak a zebrán. - Ha nem segítek
annak az idiótának, még most is csak a sebeit nyalogatná, és siránkozna.
-
De még is voltál olyan nagylelkű, és segítettél
neki. – mondta sejtelmesen. Az csak bólintott, s a kisebb folytatta. – Eléggé
apásan viselkedtél, amikor múlt héten Aomine lehordott és kinyomta a telefont.
Mint akinek a lányát éppen elrabolják. – mosolygott föl rá, de a szemüveges,
csak lágyan viszonozta azt, miközben a park felé vették az irányt. Takao
visszaemlékezett arra az estére, mert akkor Shin nem kicsit jött ki a sodrából.
Elfojtott egy nevetést, ahogy visszagondolva azt tervezte kedvese, hogy megöli
Aominét.
Midorima átkarolta a másik derekát és közelebb húzta. – Te meg igazán
szemre való „anyuka” voltál, amikor segítettél föl venni neki a ruhát.
Kuncogva húzódott közel Takao kedveséhez.
-
Úgy is mondhatjuk, hogy föl nőtt a „gyerekünk”.
-
Igen… - válaszolta Midorima, majd együtt mentek
végig a park köves útján, miközben a nagy piros korong narancssárgára festve az eget, bukott alá a horizontnak...
THE END